Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  Mondák között a Testvériség valósága

avagy a

klánterület


Zárt világ. Keveseknek adatik meg a belépés és a legtöbb botor halandó még csak nem is sejti, hogy létezik az, amit néhányan csak suttogni mernek a borgőzös kocsmák pislákoló lámpásai mellett. A valóság bizony kézzel fogható a ködfátyol rejtekén túl...

 

Árnyékvölgy

Szinte érintetlen területnek látszik, az aKéphol évekkel ezelőtt még porladó maradványok utaltak arra, hogy valamikor egy helyőrség rejtőzött az erdőben, de mára már csak emlék.
Komor fák, ezernyi emléket hordozva magukban csendesen pihennek a nyugalom és béke napjaiban. Koronáik között indák sokasága kapaszkodik egymásba és a törzsekbe óriási hálóval fedve le a völgyet. Burjánzó borostyán szigetek tarkítják a csupasz földet ott, ahol a bokrok és korhadó mohalepte törzsek még nem telepedtek meg.
Ritka vendég a nap kósza sugara, ködöt foszlató ereje alig érezhető ezen a területen
. Űzött vadak tucatjai találnak biztonságot, hiszen emberi láb alig tapodja a titokzatos völgy területét.
Beszélik éjjelente ezernyi driád hangját hordja a szél, a fák titkos szavakat suttognak egymásnak, ismeretlen árnyak veszik birtokba azKép éjszakát s néha elhagyják a völgy határát. Lusta mélabús zokogás borzolja az utazók idegeit, álommal utazó lidércek keserítik meg a betolakodók éjszakáit.
A kósza legenda igazságát elfeledték, farkasok üvöltése jelzi az erdő határait, űzi járt utakra a világ csavargóit.

 

Völgy-védelmi vonal

A völgy lakói nem szeretik a hivatlan vendégeket. Akiket nem rettent Képel az erdő és a körülötte keringő történetek, azokat erőszakkal tartóztatják fel a védők. Titkuk és kilétük nem szivárog ki, elzárnak mindent, ami létezésüket megerősítené.
Ahogy a pók hálózza be a bokrok vékony ágacskáit, úgy hlózták be a farkasok a fák tetejét.
Magas, dús lombú óriások rejtik a kicsiny őrposztokat. A pontos helyüket nem ismerő tévelygők aligha találnak rá ezekre az építményekre. Több tucat ellenőrző pontot rejt a fák koronája a völgyön belül. Kifeszített függő hidak és kötelek segítségével lehet közlekedni közöttük, nesztelenül a földön járók fölött. Kevés csapdát szórtak szét, hiszen az erdő és a völgy hiányos ismerete már magában veszélyt jelent.
Aki mégis elkerülné a peremvidék őrposztjait, az előbb utóbb számíthat egy két magányos határvadászra. Néma gyilkosok, akikKép szinte már-már egybe olvadtak a természettel.
Suttogják a holt vadászok lelkét a fák őrzik, osztoznak velük az erdő védelmén. Ezt megerősíteni senki sem tudta eddig, de cáfolni sem.
Aki viszont ismeri és maga is a titok része, az előtt egy csodálatos érintetlen világ tárul fel. A természet birodalma.

 

Üvöltők Háza

Kevesen vannak akik még emlékeznek a régi dicsőségre. Akik viszont igen, megpróbálták felébreszteni a régi emlékeket.
Szürke kővel emelt épület.
Négy roppant oszlop tartja és fogja közre a duplaszárnyas vasalt, faragott ajtót. Rajta hatalmas címer díszeleg. A Testvériség jelképe komoran tekint az ajtó előtt állókra.
Az előcsarnokban akár ötven ember is elfér. Középen ovális asztal, körülötte két tucat támlás szék. Csendes terem, ahol a diplomaták halk és lényegre törő szavai, olykor megzavarják a falak között terpeszkedő némaságot vagy egy-egy fiatal vonul félre mesterével, hogy ne csak a fegyverek élét ismertessék meg vele, hanem elméjét is fegyverré kovácsolják.
Az előcsarnok végében fekete fémmel borított ajtó tartja távol az idegeneket.
Öt faragott, címeres magas támlájú szék sorakozik egymás mellett az ajtóval szemben enyhén félkörbe rendezve. Az Öreg Farkasok tanácsának helye. Egyenlőre csak két széknek van gazdája, a többi az idő múlásával együtt üresedett meg.
A terem falait komor képek sokasága díszíti s kényszeríti fejhajtásra az Üvöltők Házába tévedőt. A múltat idéző képsorok között végig ismeretlen nyelven írt szövegek húzódnak, úgy tűnik a végtelenségig rótták a sorokat. A mára már veszendő nyelvet talán csak az öregek beszélik, az egykori Árnyak Tornyának mesterei.
Az öt trónszék mögött egyetlen olvasóálvány terpeszkedik némán. Az ősi tekercsek és kódexek itt vannak elrejtve, ám helyüket csak azok ismerik akik még forgatják őket.
Elfeledett tudás terme, ahol a bölcsesség előtt fejet hajtanak azok akik érdemesnek találtattak arra, hogy lábukkal érintsék a fekete gránit padló köveit.
Akit ide hivatnak az számíthat arra, hogy sorsa fordulóponthoz érkezett.

 

Vadászok Háza

Az erdő sűrűjébe rejtették a Testvériség komor épületét. Tiszta, az éjszaka szépségét meghazudtoló szine, gyászoló pont csupán a természet ölén.
Kör alakú alaprajza pontosan idézi Luna telt szépségét.
Bejárati ajtaja dísztelen, puritán egyszerűségével tökéletesen illik a két kőböl faragott farkas közé. A néma posztolók szemében rideg, kopott kőszín fény csillan fel, ahogy a nap sugarai elérik kőtestüket. Mintha élet lenne bennük.
Egyszerű aréna fogadja azt aki belép. Két méter széles, alig húsz centi magas kőpadka zárja körbe a kétszer hat méter átmérőjű kűzdőteret. Fekete gránitból faragott kövek fekszenek tisztán, várva, hogy ismét vér hulljon rájuk. Harcosok vére.
Kupola alakú mennyezetét apró körben üveg fogja össze, hogy a déli napsütés kósza sugarai átverekedve magukat a lombok között szórt fénnyel világítsák meg a termet.
Hűvös levegő táncoltatja meg a fáklyák izzó fényét.
A falakon körben az egész teremben fegyverek pihennek. Minden megtalálható itt, amivel a vadászok találkoztak eddig és forgattak a harcokban.
Komor templom, ahol a fegyverek a papok, eszközök a vadászok és tanulni vágyók kezében, hogy együtt teljesítsék be a végzetüket. Együtt legyenek a legendák harcosai.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.